NÁPOLY külvárosának egyik szegletében álló, a Camorra együttes golyónyomokkal pettyegetett házikójába azzal a bizakodással lépünk be, amellyel az elítélt dugja a fejét a hurokba az akasztása előtt, az ő földi ceremóniájának záróakkordjaként. A fogyasztói társadalom elidegenítő hatásai és bűnüldöző szervei elől iszkolva itt leltek otthonra az említett együttes frontemberei. A sokatmondó ’IL PASSO PERFETTO’ felirat arról tanúskodik, hogy oda többen bementek, de onnan nem elegen jöttek ki. – gondolhatnánk akár ezt is, ha nem tudnánk, hogy az I. kerületben sétálunk, és éppen a Kosciuszkó Tádé utca 6. szám alatt álltunk meg, hogy lencsevégre kapjuk az itteni mesé(lő)s épületek segítségével "megrendezett eseményeket”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése