/avagy ne lépjünk egymás talpára, ha Sári néni figyel/ - gondolatok a Nemzeti Összetartozás Napjához közeledve
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a Nemzeti Összetartozás Napjára (június 4.) közös éneklésre invitál minden gyermeket határon innen és túl. Rövid idézet a KIM ösztönző leveléből:
"Minden korosztály képviselőjét bátorítjuk arra, hogy június 4-én, 18:00 órakor énekelje velünk az Összetartozás Dalát Kárpát-medence népei közös történelmének, kultúrájának, hagyományainak és jövőjének, vagyis összetartozásának kifejezésére. ... A program kötetlen, így bárhol lehet énekelni: otthon, baráti körben, iskolában, szervezetten vagy szervezetlenül, a lényeg, hogy minél többen énekeljünk. A minisztérium felhívásában arra ösztönöz, hogy a közös éneklésről minél több videofelvétel készüljön. Az Összetartozás Dalának videofelvételét fel kell tölteni egy népszerű video-megosztó portálra, hogy ezen a napon határtalanul szóljon a dal, és a közös élmény megerősítse bennünk: a magyarságunk országhatároktól függetlenül mindannyiunkat összeköt..."
Én többször is meghallgattam az Összetartozás Dalát, hogy büszkén csodálhassam, ízlelgethessem benne Bartók Béla és Kodály Zoltán kulturális örökségének néhány, ebbe a dalba gurult darabját, de sajnos nem jártam sikerrel: még nyomokban sem leltem fel említésre méltó dal- és szófoszlányokat. Szomorúságjel. 2/3-os agytrösztünk CSINOVNYIKHAJAINAK 3 éves derekas helytállása azt eredményezte, hogy a jövőt a Nemzeti Táncórák-Összetartozás Dala-Összetartozás Napja hármas egységének égisze alatt kell a fiataloknak elképzelniük orgazmusuk eljövetele előtt, közben és után. A legnagyobb gond talán nem is az lenne, hogy a Nemzeti Összetartozás Dalának elkészítői, ötletadói, ennek a brainstorming csapatnak a tagjai úgy, ahogy vannak, szőröstül-bőröstül, a szájukra merték venni Bartókot és Kodályt. Nem, hanem az, hogy sokan erről az egész 'Nemzeti Talpasok Zenei és Párzó Parádéjáról' esetleg azokra az ősi mesterséget űző hölgyek és lepukkant madámok erkölcsöt pallérozó, lelket nemesítő tevékenységére fognak gondolni, amelyre az egyik szépkorú szomszédnénim (nevezzük őt most Sári néninek) is szokott egy pesti háztömbben, bizonyos zajok hallatán. Főleg forró nyári éjszakákon szűrődnek be pesti lakásom nyitott ablakán a nagy nemzeti összetartozás egyre erősödő, sokszor a jajveszékelésig felpörgetett nyögdécselései, amelyekkel a párkapcsolat legszebb pillanatait átélő nemzőképes fiatal honfitársak keltik fel - akarva-akaratlan - az alvó, aludni készülő és egyéb dolgokkal foglalatoskodó (csöndes) publikum figyelmét... Néha, egy-egy indulatosabb pillanatában Sári néni - akinek füléhez még erős 80%-ban eljut az említett 'akusztikus felhozatal' - ilyen éjszakákon ki szokott lépni 3. emeleti franciaerkélyére, és elrikkantja magát, évszázados dühét ráborítva a lakókörnyezetének bizarr tagjaira:
"RÁKÓCZI TÉR, RÁKÓCZI TÉR, MI VAN?! MI VAN, RÁKÓCZI TÉR, RÁKÓCZI TÉR, NEM VOLT MÉG ELÉG?! MI, RÁKÓCZI TÉR?!"
Én mindenképpen Sári néni véleményét osztanám, ha a barackfás, harmatos mezőn járnék véletlenül, és látnám, ahogy a trianoni traumára orgazmálva ropnák a fiatalok, és idősek húznák a taplalávalóságot...
Merjünk hát nyugodtan nagyokat kefélni, de a többieket, ha lehet, ne vonjuk be feltétlenül olyan hévvel live&acoustic előadásunkba. Nem mindenki szereti a barackot. Ha nekem nem hisztek, legalább Sári néninek higgyetek! Ő 1920. június 4-e előtt született...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése