Egy zseniális előadást láttam a Katonában, amit – és ezt az élményanyag alapos feldolgozása után már biztosan mondhatom – többször meg tudnék nézni ugyanazzal a várakozással és örömérzéssel.
A kb. másfél órás ’kulturális esztrádműsor’ során vérprofi színészek és színésznők (Ónodi Eszter, Jordán Adél, Rezes Judit) vezetnek bennünket, többek között, Budapest-Berlin-Varsó-Párizs-Lisszabon-Athén világán keresztül, sajátos iróniával és humorral megdöfve minden mozdulatukat és az egész zenei parádét. És legalább 5-6 különböző nyelven énekelve, beszélgetve teszik ezt!
Akinek a ’puszta-huszár-unagrische-hujjujujmegpaskolomafeneked’ folklór kelet-német fílingje még valamennyire átszállingózik az NDK-ból, Lengyelországot és Csehszlovákiát megjárva, vad-visszafogott talján és mediterrán virtussal felpörgetve, no annak az egész est egy libabőrösre kacagtatott, parádés idegenvezetés szeminárium arról, hogyan utazgassunk a kultúrák és emberek között a bódító zene forgatagában, esetleg ’vérciki’ dolgokra bukkanva saját magunkban és másokban is, de amely dolgokat a humorral és (ön)ironikus szemléletettel mindig meg tudunk emészteni, hiszen mindnyájan emberből lennénk, nemdebár...
A szemünk előtt áll össze például a nagy ’schönes Mädchen aus Kelet-Berlin’ puzzle: a SAT1-en annak idején sokszor vetített erotikusnak és/vagy szexfilmnek nevezett paprikajancsi bajoros bohóckodások ’Já, já, já...’ típusú nyög(décsel)és-sorozata is, amely a hejehujás, huncut, térdig nylonharisnyába burkolt lábú, tűsarkút viselő bajoros parázna fickót szelidíti egy egyszerűbb gondolkodású fiatalemberré (Tasnádi Bence), aki a maga természetességében mutatkozik meg, amikor szép komótosan leül tűsarkújában a székre, majd cingár, szőrös lábait széttárva betekintést enged a fehérneműig, és közben komoly tartással énekel, énekel, énekel.
Az másik csúcsalakítás szerintem Nagy Erviné, aki az egyik jelenetben egy macsó Zorbát alakít, és amikor egy tisztes mennyiségű hallucinogén anyaggal teleszívja tüdejét, hátraborul a bódulattól, és belekezd fergeteges „görög katonás állafarkammintafagyottkutyalába’ típusú „táncba”.
És hát nem lehet elfeledkezni arról a színészről (Kocsis Gergely) sem, aki főleg a lengyeles vonulatot képviseli. Ebbe a fergeteges vad, élvhajhász mediterrán és ’bajorszexualitásos’ világba józan, kimért léptekkel érkezik ő, és énekeli a többiek orcájába a ’dzenkujem bardzo’-ját...
A végére pedig jöjjön egy rövid történetem a kilencvenes évek közepéről. Ez a kis történet is benne foglaltatik az előadás egy-egy töredékében.
Balatonalmádiban az egyik vendéglátóhelyen kértem egy Mars szeletet. A pincér azt válaszolta, hogy a Mars szeletek nem eladók - bár a felső polc roskadozott tőlük -, mert már lejárt jócskán a szavatosságuk. Én megkérdeztem, hogy akkor, miért vannak kitéve.
Válasz:
- Azért, mert Jürgen megveszi...
Áfás számlát kérünk a Nyugati pályudvar egyik jegypénztárában. A pénztárosnak átnyújtjuk a jegyet, ami alapján a számlát elkészíti ő, és közben azt merjük remélni, hogy nem kell majd arra gondolnunk, hogy számlánkat 2013-ban kb. 20, egymástól jól elkülönülő, a 'lassan járj, tovább érsz' - kézműveseket megszégyenítő - igényességgel végzett munkafázis során kapjuk végre kézhez. Természetesen bőven van idő ilyenkor a gondolatok szabadjára engedésére, elidőzhetünk egy keveset az élet múlandóságán, és nyugalomban várakozhatunk, mint Buddha a lótuszlevélen. Zen állapotba suhanásunk után így mindenképpen élvezetes és termékeny irodalmi kalandozásokba kezdhetünk...
