Kamaszok 1984-ben Tökölön, a
Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében (10-15 évet ott lenyomni. Majd újrakezdés.
Új-ra-kez-dés?) Aztán három évtized elteltével az újrakezdés eredménye.
Ez a két nagyszerű riportfilm nekem nem
csak a ‘bebukottak’ börtönben megélt mindennapjait meséli el tisztán,
kendőzetlenül. Nem a börtönt megjárt elítélteket látom itt, akik a rácsok
mögött töltötték el fiatalságuk szép részét, 10-15 évet, és akik három évtized
után újra feltűnnek előttünk, most már a börtön rácsain kívül, szabadon (hmm…).
Mégis érezni, valahova továbbra is be vannak ők zárva.
Ha nem a felszín fecsegésére figyelünk
akkor a Káin gyermekeiben már igazán
jól hallhatjuk, miről is hallgat a mély. Lássunk hát bele a kiábrándító és
förtelmes valóságba! Igen, azt hiszem az Úr 2015. esztendejének is az az egyik
legszembetűnőbb és legemberközelibb intellektuális vívmánya, hogy akinek
semmilye sincsen, az nincsen. Nem van.
A tönkrevert életek ott hevernek a szemünk
előtt, halomban. Nincs kiút. Erről megy mostanság a nagy titkolózás. A nagy
titkolózás ott van a bársonyszékekbe huppanó fenékben, a titkolózás leple alatt
tönkretett életekben. És ott van a “száj elé hulltan pisszt jelző ujjban, nemcsak a rács-szilárdan fölrakott
arcvonásban”.
- Elkeserítő üzenet ez, hallja-e, szomszéd, hallja-e, gazduram!
- Tessék?
Ez a titkolózós, reménytelenséggel teli jövőkép tűnik elő néhány felejthetetlen
pillanatra a maga döbbenetes fekete bájával a Káin gyermekei egyik jelenetében, az egyik kissrác őszinte,
játékos, kényszeredett és még semmit sem sejtő ártatlan mosolyában… A sors
fekete humorával együtt ő is magára lesz hagyva. A méltóság lesz talán az egyik
leghűbb társa, aki majd mindentől megvédi őt. Csak ettől a kurva élettől nem.
Ja. Mi most itt éppen jobban teljesítünk.
Bóbita, Bóbita táncol. Körben az angyalok
ölnek.
Ez a két nagyszerű riportfilm nekem nem csak a ‘bebukottak’ börtönben megélt mindennapjait meséli el tisztán, kendőzetlenül. Nem a börtönt megjárt elítélteket látom itt, akik a rácsok mögött töltötték el fiatalságuk szép részét, 10-15 évet, és akik három évtized után újra feltűnnek előttünk, most már a börtön rácsain kívül, szabadon (hmm…). Mégis érezni, valahova továbbra is be vannak ők zárva.
Ha nem a felszín fecsegésére figyelünk akkor a Káin gyermekeiben már igazán jól hallhatjuk, miről is hallgat a mély. Lássunk hát bele a kiábrándító és förtelmes valóságba! Igen, azt hiszem az Úr 2015. esztendejének is az az egyik legszembetűnőbb és legemberközelibb intellektuális vívmánya, hogy akinek semmilye sincsen, az nincsen. Nem van.
A tönkrevert életek ott hevernek a szemünk előtt, halomban. Nincs kiút. Erről megy mostanság a nagy titkolózás. A nagy titkolózás ott van a bársonyszékekbe huppanó fenékben, a titkolózás leple alatt tönkretett életekben. És ott van a “száj elé hulltan pisszt jelző ujjban, nemcsak a rács-szilárdan fölrakott arcvonásban”.
- Elkeserítő üzenet ez, hallja-e, szomszéd, hallja-e, gazduram!
- Tessék?
Ez a titkolózós, reménytelenséggel teli jövőkép tűnik elő néhány felejthetetlen pillanatra a maga döbbenetes fekete bájával a Káin gyermekei egyik jelenetében, az egyik kissrác őszinte, játékos, kényszeredett és még semmit sem sejtő ártatlan mosolyában… A sors fekete humorával együtt ő is magára lesz hagyva. A méltóság lesz talán az egyik leghűbb társa, aki majd mindentől megvédi őt. Csak ettől a kurva élettől nem.
Ja. Mi most itt éppen jobban teljesítünk.
Bóbita, Bóbita táncol. Körben az angyalok ölnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése