Igen nehezen teljesíthető próbatételnek, merész és izgalmas feladatnak gondoltam a tavaly elhunyt Borbély Szilárd Nincstelenek - Már elment a Mesijás? c. regényéből a mű nagyságához méltó vagy akár azt megközelítő színházi előadást teremteni a negyedéves színművészetisekkel. Féltem, hogy kicsit csalódni fogok. Igazából nem hittem, hogy ezek a fiatal színészek meg tudják-e ugrani a lécet, bírják-e egyáltalán cipelni a regénynek a sötét és végtelen mélybe húzó terhét, a csontig csupaszított, bárdolatlan, kegyelmet és simogatást nem igazán ismerő őszinteséget, azt a valóságot, amelynek földolgozása (vagy annak hiánya?) a kitűnő írót fiatalon, 50 évesen végül a halálba taszította.
A könyv egy előlünk eldugott, mégis mindennapos (és ezért ott, abban a mikrotársadalomban a legtermészetesebb) valóság megrendítő kegyetlenségét vágja a fogyasztói kényelembe helyezkedett ember arcába. „Ilyen még lehetett? És ez nap mint nap...?” - tesszük fel naivan a kérdéseket a regényt olvasva minden egyes, számunkra borzalmasnak tűnő történéssel való szembesülés során. És minél többször tesszük fel, annál sokkolóbb válaszokat kapunk. A mű nyomasztó és brutális világát azok az adott hely szóhasználatából táplálkozó, érzelemmentes, tényszerű és fájdalmasan részletgazdag, “szakmailag kifogástalan leírások”, “kezelési útmutatók” hitelesítik és nyomatékosítják, amelyek segítségével a fizikai és lelki erőszaktevések borzalma csupán napi rutinná, mintegy természetes dologgá szelídül, egyszerűsödik.
A nagyszerű színészi játék és rendezés meglepő szépséggel szorította az Ódry Színpad padlásának kis terébe és sűrítette bele az előadásba a regénynek ezt a letaglózó, roppant erejét.
A regényből a színpadra felcipelt, a helyi kegyetlen “szokásokba és életvitelbe” merevedett mikrovilág súlya a nézők vállára is ránehezedett. Igaz, sokak számára a színészi játékból csak a felszín jött át, ahogy én ezt érzékeltem az arckifejezésekből és reakciókból, ugyanis a majd félszáz fős, főként fiatalokból (20 és 40 közöttiek) álló közönség tagjai között nem sok olyan embert akadt, aki számára a súlyos gesztusok, a megkerülhetetlen népies hanghordozások mögül tényleg fölsejlett annak a sajátos, itt-ott fekete humorba csavarodó jelenetekkel “felélénkített” paraszti világnak az igazi arca és nyomorúsága, ami Móricztól már ismerős lehet, de talán Borbély Szilárd művén keresztül itt előttünk vált egyedien hátborzongatóvá. /Lehet, csak az a néhány néző olvasta el a könyvet a darab megtekintése előtt. Ki tudja?/
Ezekből a zárt gondolkodás táplálta vélt és/vagy valós félelmekből, a közösség borzalmas “erkölcsi rendjéből” (ami valójában nem is értelmezhető) szinte magától értődően következik, hogy a közösség tagjai mereven elutasítják az ő “sajátos szabályrendszerükbe” nem illeszkedő embertársaikat és azok élet(vitel)ét. A megtaposott és kővel szétlapított madárfióka, vagy a falhoz csapott kismacska története is erről tanúskodik. Vagy annak funkcionális leírása, hogy miért érdemes a feleslegessé vált, még csak néhány napos kismacskát inkább vízbe fojtani. Hát azért, mert akkor még nem karmol.
A háború borzalmait átélő és mesélő nagypapánál is “csupán” a szuronyhegyre hányt csecsemők élménye verte ki a biztosítékot, a többi dolog az számára elhanyagolható kis kellemetlenség volt.
Móricz visszaköszön és integet egy keveset nekünk a színpadról. Mellette ott áll Borbély Szilárd: egyrészt az a szelíd, félelmekkel teli, bájos kisgyermek, akinek tekintetén még átsüt a boldogság a pislákoló reménnyel együtt, másrészt pedig az a felnőtt, akinek szemében a szelídség és a jámbor türelem mellé immár állandó társként szegődött az életet egy szemvillanás alatt kioltani képes reményvesztettség.
Végül csalódtam az előadásban. Nagyon kellemesen.
P. S. Köszönet a fantasztikus előadásért a színészeknek!
Böröndi Bencének, Dékány Barnabásnak, Dóra Bélának, Jéger Zsombornak, Novkov Máténak, Patkós Mártonnak, Pálya Cintia Pompóniának, Prohászka Fanninak, Somhegy Györgynek, Kókai Tündének, Szabó Sebestyén Lászlónak, Feczesin Kristófnak és Varga Lili Ilonának!
Aztán a rendezőnek, Máté Gábornak!
Végül az osztályvezető tanároknak, Bagossy Lászlónak, Rába Rolandnak és Pelsőczy Rékának!
P. S. Köszönet a fantasztikus előadásért a színészeknek!
Böröndi Bencének, Dékány Barnabásnak, Dóra Bélának, Jéger Zsombornak, Novkov Máténak, Patkós Mártonnak, Pálya Cintia Pompóniának, Prohászka Fanninak, Somhegy Györgynek, Kókai Tündének, Szabó Sebestyén Lászlónak, Feczesin Kristófnak és Varga Lili Ilonának!
Aztán a rendezőnek, Máté Gábornak!
Végül az osztályvezető tanároknak, Bagossy Lászlónak, Rába Rolandnak és Pelsőczy Rékának!
