102 - Százkettő /Gyarmati Fanni emlékére/

2012-ben a Pozsonyi Pikniken, a 100. születésnapja alkalmából vártuk az erkélye alatt, hogy kijöjjön és üdvözölje az őérte odasereglett (kis) tömeget. Vártuk, de nem jelent meg. "Pedig úgy volt, hogy ki fog jönni!" - mondták, sugdosták a közvetlen közelemben álló fiatal 'jajdecuki' (magukat) riporterek(nek nevező frissdiplomás hölgyekurak) csalódottan, már-már fölháborodva, hiszen így volt meghirdetve a programban... És ők nem vették a fáradságot ahhoz, hogy a diszkrét píáros széllell megküldött látványinformációk burkából kitekintsenek egy pisszenésnyire, és kísérletet tegyenek arra, hogy meglássák, fölfogják és földolgozzák ebben a most sem fogok megjelenni a nyilvánosság előtt című, számomra csodaszámba menő eseményben a tündökölő és szétrohasztott huszadik századot, a szerelmet, az emberséget és alázatot. Fifi néni alig lépett a nyilvánosság elé. Egész életében ügyelt arra, hogy a róla Radnóti által megfestett képhez hű maradjon: most is szilvalekvár illatba burkolózva várja a rőt sövény előtt szerelmét... Más nem is volt neki földi életében, csak Radnóti Miklós. Most fölszállt hozzá innen, mint egy léggömb.