A Lehel téri mézes bácsi

Mit keres(s)ünk a Lehel téren? Keressük az emberi kommunikáció színteréül szolgáló színpompás piacot, ahol egyelőre még biztosak lehetünk abban, megtaláljuk azt a színt, ami nélkül ez a piaci paletta igencsak szegényesnek tűnne. Igyekszünk is a délutáni teánkat és ezt a napot Szökendi Géza ‘Mézes Bácsi’ mézével édesebbé tenni. Mézes bácsink az asztala mellett álldogál, és amint odaérünk hozzá, tapintatos kedvességgel mutatja a kínálatot, és várja, hogy az elmúlt évtizedekben feltehetőleg már 10-nél többször elismételt rövid és bölcs “használati utasítását” újfent örömmel és alázattal előadja a kedves vevőnek, aki - még ha nem is tudná kiválasztani a neki megfelelő fajta mézet - Szökendi Géza bácsi útmutatása és intelmei alapján mindenféle hezitálás nélkül rámutatna a csuporra: “Akkor ezt kérem szépen!”. Fontos többször is nyomatékosítani, hogy a tapintatos kedvesség nem abban merül, ki, hogy 5-ször egymás után, 20 másodperces szüneteket tartva az ismétlések között megkérdezi az eladó a vevőtől, hogy miben segíthetek... Ugye, ezt többször tapasztaltuk már néhány üzletben? És ez a tapintat azt sem jelenti, amit a piac egy-két fiatal Döbrögi uram típusú árusánál a különböző gyümölcs- és zöldségládákra kihelyezett 20 cm-es átmérőjű kör alakú papirosok rajzai ábrázolnak (nagy tenyér látható, X-szel áthúzva): “Ne nyúlkálj oda, csak nézni szabad és/vagy megvenni!”. Ugyanis ez utóbbi, kevésbé vevő- és piacbarát stílusgyakorlat a Lehel téri piacon is rendszeresített szellemi segédeszköznek számít. Segítő szándék nélkül. De semmiképp nem csüggedhetünk, mert a Mézes Bácsi mindig kijön a piacra. Vagy a fia, unokája, akiknek továbbadja tapintatos kedvességét és bölcs útmutatásait. Kóstolgassuk bátran hát a mézeit, és hapci nélkül átvészeljük a hosszúra nyúló teleket…