Mit keres(s)ünk a Lehel téren? Keressük az emberi kommunikáció színteréül szolgáló színpompás piacot, ahol egyelőre még biztosak lehetünk abban, megtaláljuk azt a színt, ami nélkül ez a piaci paletta igencsak szegényesnek tűnne. Igyekszünk is a délutáni teánkat és ezt a napot Szökendi Géza ‘Mézes Bácsi’ mézével édesebbé tenni. Mézes bácsink az asztala mellett álldogál, és amint odaérünk hozzá, tapintatos kedvességgel mutatja a kínálatot, és várja, hogy az elmúlt évtizedekben feltehetőleg már 10-nél többször elismételt rövid és bölcs “használati utasítását” újfent örömmel és alázattal előadja a kedves vevőnek, aki - még ha nem is tudná kiválasztani a neki megfelelő fajta mézet - Szökendi Géza bácsi útmutatása és intelmei alapján mindenféle hezitálás nélkül rámutatna a csuporra: “Akkor ezt kérem szépen!”. Fontos többször is nyomatékosítani, hogy a tapintatos kedvesség nem abban merül, ki, hogy 5-ször egymás után, 20 másodperces szüneteket tartva az ismétlések között megkérdezi az eladó a vevőtől, hogy miben segíthetek... Ugye, ezt többször tapasztaltuk már néhány üzletben? És ez a tapintat azt sem jelenti, amit a piac egy-két fiatal Döbrögi uram típusú árusánál a különböző gyümölcs- és zöldségládákra kihelyezett 20 cm-es átmérőjű kör alakú papirosok rajzai ábrázolnak (nagy tenyér látható, X-szel áthúzva): “Ne nyúlkálj oda, csak nézni szabad és/vagy megvenni!”. Ugyanis ez utóbbi, kevésbé vevő- és piacbarát stílusgyakorlat a Lehel téri piacon is rendszeresített szellemi segédeszköznek számít. Segítő szándék nélkül. De semmiképp nem csüggedhetünk, mert a Mézes Bácsi mindig kijön a piacra. Vagy a fia, unokája, akiknek továbbadja tapintatos kedvességét és bölcs útmutatásait. Kóstolgassuk bátran hát a mézeit, és hapci nélkül átvészeljük a hosszúra nyúló teleket…
2013. április 19., péntek
2013. április 15., hétfő
Retro szexshop - Szexturkáló /Dob u. 17./
A Gozsdu udvarban sétálgatunk alkonyatkor, lassan lépdelünk a Dob utca irányába. Még 100 méter, és kilépünk az utcára. Hopp, ez a látvány! A gengsztervált(oz)ás idején megnyitott (Figyelem az egyik feliratra: 'SINCE 1991'!) bolt különösebb píáros hajcihő és egyéb csinnadratta nélkül is bizonyára jól prosperál, a legnagyobb válságban is bőven behozza az árát, hiszen minden idők legnépszerűbb pártatlan ideológiájára, a szexre épít. A retro fílingre való utalás pedig egyfajta nosztalgikus bio viagraként hivatott felhívni az említett ideológiából kiábrándult, egykor kemény, de most már idős(ődő) hívek figyelmét is arra, hogy az ÉLET RÖVID, DE AMÍG TART, LEGYEN JÓ! Repdeshetünk hát a boldogságtól, hogy végre visszaröpülhetünk a kádári 'három T' (fiatalabbaknak: Tiltott-Tűrt-Támogatott) erotikától (túl)fűtött szegletébe. "A tiltott gyümölcs mindig édesebb!" - már zöngicsél is fejünkben a bölcs mondat, és elképzeljük, miféle módon gubancolódhatott össze a (három T-s) politika az akkori erotika 'Tiltott termékeivel'. Ha bemennénk a turkálóba, talán rálelnénk olyan retro segédeszközökre, amelyek a (retro) élvezetek végletekig való fokozásán túl még arra szolgálhattak, hogy az ember, még ha rövid időre is, megszabaduljon a (gulyás)kommunizmus béklyóitól, ezzel néha-néha picuri rést ütve a rendszer áthatolhatatlannak hitt falán... Aztán azt is elképzeljük, hogy az alábbi neveken forgalmazhattak titokban számos tiltott - Houdini szabadulóművész képességeivel a szerencsés vásárlót ideiglenesen megajándékozó - extrém segédeszközöket. Merész célzásokkal Kádár apánkra:
- Jancsi bohóc
- Jancsiszög
No, most már bemehettek a boltba.
- Jancsi bohóc
- Jancsiszög
No, most már bemehettek a boltba.
2013. április 9., kedd
Szimpla Kert - Háztáji piac
Igazi tavaszi felüdülés ellátogatni így télvíz idején, áprilisban, a Szimpla vasárnapi háztáji piacára. Az ólmozottan hátrányos helyzetű időjárástól módosult stand-by állapotba fordult kobakunk a sajtok, mézek, péksütemények és egyéb - kulináris pettingre ingerlő - étel(költemény)ek színes kavalkádjában tiszta gondolatokkal telítődik. A képen is szereplő vörösboros sajtra elég egy pillantást vetni, és máris ottragad a tekintetünk, elkezdünk hát (kellemes félhomályban?) tiszta gondolatokkal felvértezve merengeni, mégis rendíthetetlenül fürkészve az idesereglett emberek minden rezdülését: vagy egy nesztelen mosolyt csenünk el a sajtokat áruló hölgytől, vagy egy barátságos, kommunikációra kész tekintetet kapunk alkalmi ajándékba a forgatagból felénk közeledő olasz, svéd, holland, angol turistáktól... És egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a 6. pogácsa elfogyasztása után a korábban cider 'sörborközöttiátmenettel' teli korsónk is üres már egy ideje... A háttérben közben csöndesen játssza a rokonszenves kis trió a Cream együttes 'Sunshine of Your Love' c. számát. Ezek után neki lehet állni a délutáni sziesztának. Kellemes vasárnapot!
2013. április 6., szombat
Magyarország nem hagyja magát - Aláírásgyűjtés a rezsicsökkentés mellett
Délelőtt a Móriczon is már javában tartott az aláírásgyűjtés. Két fiatal aktivista várta itt, hogy a tájékozott magyar állampolgár aláírásával szentesítse az ország vezető ereje és a nép előtt, hogy immár elemi érdekünk, hogy Kádár János végleg visszatérjen közénk hús-vér valójában, s lehúzza előttünk krumplileves szagú öltönynadrágját. Majd pedig kivegye az alsóneműből a pöcörőjét, ránk szegezze, mint a fegyvert. És az igazán boldogok (és tehetősek?) meg is kezdhetik a fogamzásgátlás egyik ősi, folklorisztikus módjának a propagálását. Csak nyál hozzá, türelem és mély torok. Monica Lewinsky annak idején jól csinálta ezt. Igaz, mi nem vagyunk Lewinsky, és Clintonná sem fog válni az, aki előttünk áll... De csináljuk bátran tovább ezt, ahogy a csókolózó pásztor is teszi: CSAK TERELGETI NYÁLÁT...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)