2017. december 11., hétfő

Boldogság

A fiúk a brigádban ezúttal egy újfajta, eddig ismeretlen feladatot kaptak: az árokparton a 2 cm-nél szélesebb fűszálak hosszát kellett lemérniük. A brigádvezető sem tudta megmondani, hogy miért, de mivel a fiúknak kellett a pénz, többet már nem kérdeztek, hanem tették a dolgukat.
Amikor az önkormányzattól az egyik magas beosztású, fényes tekintetű, meleg hangú, rokonszenves ember látogatást tett az árokparton, akkor kezdték el először érezni a fiúk, hogy a munkájuk akadozik. Pontosabban mintha ez a látogató hátráltatná őket új tevékenységük folyamatos végzésében. Először csak hetente 2-szer, aztán már minden áldott nap. A kedélyes önkormányzati ember - feltehetőleg felsőbb ajánlásra - ugyanis arra biztatta az árokparti dolgozókat, hogy osszák meg ötleteiket arról, hogyan is lehetne ezt a közmunkahelyet még örömtelibbé tenni, ahol még boldogabb emberek fogják méregetni a helység boldog fűszálait. Mivel a fiúk hümmögő hajlandóságot is alig mutattak az ötlet iránt, az önkormányzati ember egyre többször és egyre vehemensebben igyekezett meggyőzni az ötletek összegyűjtésének fontosságáról a brigád minden egyes tagját, kiemelve a munkahelyi mosoly fontosságát.
Amikor a fiúk számára nyilvánvalóvá vált, hogy esetleges boldogság-elképzeléseik bemutatása és munkájuk megtartásának esélye között szoros kapcsolat áll fenn, akkor nagyon elkezdtek gondolkodni. Egyik nap az önkormányzati ember egy joviális, még az önkormányzati embernél is magasabb beosztású, fényesebb tekintetű, melegebb hangú és természetesen rokonszenvesebb öltönyös úrral jelent meg a brigád előtt az árokparton. Az öltönyös úr széles mosollyal és az árokparton dolgozó brigádtól 15 méteres távolsággal köszöntötte a fiúkat, majd arra kérte őket, osszák meg bátran elképzeléseiket arról, hogyan is lehetne a munkahelyüket boldogabbá és nevetősebbé tenni.
Amikor az egyik dolgozó közbe akart szólni, hogy hát ő inkább megélni szeretne, boldogságról ő most nem tud sem álmodni, sem beszélni, mert ő otthon keresi a boldogságot, itt az árokparton pedig a kenyerét... Szóval, amikor szóra nyitotta volna száját ez a dolgozó, az önkormányzati ember az öltönyös úr segítségére sietve még szélesebb bátorító mosollyal és erőteljesebb hangon arra kérte a brigádban dolgozókat, hogy ha már így megbeszélték, akkor a jövő hét hétfőre hozzák be ötleteiket, mert ennek nagyon fog örülni az öltönyös úr, akit az önkormányzati ember a megbeszélés után odakísért AUDI A8-as gépjárművéhez, majd pincemély tisztelettel kinyitotta előtte a gépjármű ajtaját...
Hétfőn a brigád tagjai folytatták munkájukat az árokparton, de többé már nem jelent meg az önkormányzati ember.
Másnap, kedden a rendőrség az árokparttól nem messze talált 5 darab csákányt. Mindegyik bele volt szúrva a földbe. Az egyik csákány az önkormányzati ember koponyáján keresztül kapaszkodott meg a földben, a másik a hasán, a harmadik és a negyedik a két alkarján, az ötödik pedig az ágyékán keresztül. Az önkormányzati emberből a széles mosolya maradt csak meg. A vért és a beleket magába szívta a föld, vagy a rókák és macskák nyalták fel.
Amikor a brigád tagjait is kihallgatta a rendőrség, a fiúk az mondták, hogy ők nem tudnak semmiről. Ők már boldog emberek, nincsenek haragosaik. A rendőrség a tanúk kihallgatása után egy időre lezárta a nyomozást. A fiúk pedig boldogan mentek haza. Másnap pedig boldogan munkába.