mottó:
"A költő - ajkán csörömpöl a szó,
de ő, (az adott világ
varázsainak mérnöke),
tudatos jövőbe lát
s megszerkeszti magában, mint ti
majd kint, a harmóniát." /József Attila: A város peremén/
Néhány napja még úgy volt, hogy itt ebből bizony egy 'lángos nekrológ' lesz. És bár a gasztronómiai fájdalom belém hasított, most mégis örülök, hogy az ÉN LÁNGOSOM nem tűnt el. Budapestnek a bazi nagy reklámcsinnadrattáktól nem visszhangzó részén, ott, ahol a villamos kocsiszín és József Attila külvárosa találkozik, ott, ahol talán a proletár és a (nagy)polgár még merészel egymásnak tisztelettel köszönni, nos ott állt a 'Lángos szaküzlet', ami eredeti helyétől néhány száz méterrel arrébb immár 'Kis-Balaton étterem' néven viszi tovább az ÉN LÁNGOSOM
hírét. Csöndben és alázattal. Ma délután ugyanis sikerült meggyőződnöm arról - többéves szünet után -, hogy az ÉN LÁNGOSOM szerencsére semmit nem változott. A korábban is elvárt minőséget hozza: a kellemes puhaságú és egyben ropogós kedvencem nem úszik az olajban, de nem is száraz. Az ÉN LÁNGOSOMon úgy áll a tejföl, hogy a tészta közepén nem kíván áthatolni, majd pedig lecsöpögni. Fegyelmezetten és türelemmel várja, hogy a vendég végre nekikezdjen... Juhtúrós-tejfölös lángos lilahagymával. Eszem és közben már az jár a fejemben, hogy szívem szerint megennék még egyet, de ebben a nagy melegben a gyomrom már nem bírná. És különben is vigyáznom kell a vonalaimra.
Sok helyen sokféle lángost ettem már. Sok rosszat és sok középszerűt, de Az ÉN LÁNGOSOMat nem lehet ezekkel összehasonlítani. Jaj, de jó is, hogy az ilyen észrevétlenül megszűnő, majd újra - szintén visszhangtalanul - felbukkanó apróságok ilyen elemi erővel tudnak még ma is örömet&boldogságot okozni!
Jó étvágyat! Köszönöm!
P. S. A kép nem csak illusztráció
