Az alábbi képeken feltűnő 3 főhős Andersen világából került elő, mégis valóságos, élő figurák ők. Mi több, mindennapjaink meghatározó alakjai. A képek nem karikatúrák, vizuálisan talán nem annyira sokkolóak, nem annyira nevettetőek, nem annyira meghökkentőek; a valóságot ábrázolják, annak bármiféle elferdítése, eltúlzása nélkül. Ennek ellenére sokak érzékenységét sérthetik, hiszen – gondolják ezt az érzékenységükben sértettek – a magyar közélet három ilyen szereplője egy vallás nevében, a kereszténységet és a magyar irodalmat felhasználva támadást indított a krisztusi alapértékek ellen. Ugyanis mélyszegénységben lévő gyermekeket a Hiltonban vendégeltek meg, esetleg az ötletet magát is elszántan védték, azt a látszatot keltve, hogy az éhség&nyomorból való kitörés után, előtt, közben már ezek a kis porontyok is megkapják a lehetőséget az élettől – ha megvan bennük az erős családi összefogás igénye (fontos és előremutató eleme ez ma az anyagi javak kemény munkával történő megteremtésének) – ahhoz , hogy feljöjjenek a fővárosba, és alkalomadtán pazar ebédeket fogyasszanak el a Hiltonban, családi körben. A Hiltonban, ahol most még csak vakuk kereszttüzében, gondos erkölcsi intelmek és Nyilas Misi-pakkok kíséretében hallgatják kissé megilletődött arckifejezéssel szónokai(n)kat, akik arról győzködik őket, hogy élvezzék és tapasztalják meg most, itt, mindenki szeme láttára, mi is az a későbbiekben reájuk váró boldogság, ami miatt most itt vannak ők, a mélyszegénységben élő gyermekek. A Nyilas Misi-pakkok nyertesei. Akiket először mutattak be a Hiltonban a nagyközönségnek. Akik ebből a meséből az erkölcsi útmutatók és a fényűző kulináris élvezetek után visszabattyognak majd hosszú-hosszú időre az ő kis való világukba.Hol van ehhez képest a Való Világ és a Big Brother által is kínált, a képen látható szónokok által mélyen megvetett, ’sportkocsi-jóbabanő- csillogás’ boldogságteremtő ereje?A szerencsés válaszadó egy calvadosos csirkét /amelyhez egy 70.000 Ft (borravalóval együtt 100.000) értékű vodka is jár/ fogyaszthat el kizárólag egyedül, két mélyszegénységben élő gyermek mellett.