Egy magyar kórházban vagyunk. A kórház az élet és halál ura. Ott értünk dolgoznak. És ellenünk: hiába repülünk föl a mennyekbe, ha utána úgyis letaszítanak minket a pokolba. S hiába zuhanunk le a pokolba, ha utána úgyis fölrepítenek minket a mennyekbe.
Betegek, betegápolók, orvosok, mentősök napi harca, megalkuvása egymással és egymásért. Az életért. És a halálért. Ezt a borzadállyal teli, de már szinte napi emberi(etlen) rutinná finomodott szélmalomharcot nem lehet kommunikációs tréningeken kiérlelt szókapcsolatokkal, "racionális szemfényvesztéssel" és mismásoló píár-klisékkel megmagyarázni, eltitkolni, ahogy a felsőbb döntéshozók, a politikusok tenni szokták. Az abszurd és a fekete humor sokszor bántó, fájdalmas - mégis kínkeserves kacagásra, nevetésre késztető különleges – egyvelege adhat csak támpontokat a helyzet megértéséhez...
Például ahhoz, ahogy ebben a kórházban a hozzátartozót kezelik akkor, amikor ő halott édesanyját szeretné utoljára megtekinteni. Neki "segít" elsőként a tájékozódásban a meglehetősen egyszerű gondolkodású portás, a 'Portás Józsi', a zsigerileg megfélemlített kisember - aki feletteseinek az ő irányába megmutatkozó "bátor" 'lefelé nem magyaráz(gat)unk, felfelé pedig nem kérdez(get)ünk' hozzáállását, beszólogatását hasonló merészséggel alkalmazza azokkal szemben, akik még nála is gyengébbek vagy elkeseredettebbek. A hozzátartozó végre aztán megtalálja a megfelelő hullaházat, de a hullaházi munkatárs, aki rögvest a 'számla nélküli pénzügyi megoldásokra' próbálja terelni a szót egy gyors 'őszinterészvétem' kíséretében, hirtelen nem találja, melyik fagyasztóban is van az édesanya. Egyáltalán ott van-e a fagyasztóban… Ezt a jelenetet az egykor Vágó István vezette Van benne valami c. vetélkedőnek a zenéje, majd a híres Queen szám, a Bohemian Rhapsody járatja csúcsra... Bánt és nevettet egyszerre. Kicsit szégyelljük magunkat, hogy nevetünk, és kicsit nevetünk, hogy szégyelljük magunkat.
Az előadás a mentős monológjában éri el a tetőpontját. Ez a mentős azt meséli el, milyen érzés volt megérkezniük abba a lakásba, ahová egy férj hívta ki őket földön fekvő terhes feleségéhez, aki hirtelen összeesett, de előtte semmi, de semmi problémája nem volt; az orvosok is mindent rendben találtak nála. Nos, a feleség ott fekszik a szobában mozdulatlanul. A mentősök pedig megpróbálják a fiatal nőt újraéleszteni a falfehérré vált, katatón állapotba merevedett férj, a leendő apa előtt. De semmi. A többszöri újraélesztésnek sincs eredménye. És mindez ott zajlott az apa előtt. A már berendezett gyerekszobában...
Ahogy a Riders On The Storm esőcseppjei szívódnak föl a földben, úgy szívódnak föl ezek a keserves részletek ebben a fekete humorba fojtott előadásban. Szép és kegyetlen látlelet.
Most pedig csend van. Végtelen csend, amit nem hallgat senki.
Eljött hát a Te országod? Ha-ha.
