2013. december 9., hétfő

'Maserati' Michele, a sikeres vállalatvezető

Menedzserként indult, majd fényes tekintetű, igen vagyonos üzletemberként görgette tovább karrierjét. Michele most 50 éves, az emberélet útjának felén már túl, minden földi jóval és kesu dióval (szójáték - kacagjunk egy keveset) megpakolva. Most éppen egyfajta kulturális örömszerzés céljából látogatott el feleségével Magyarországra. A kulturális örömszerzés feladatát én kaptam mint kísérőtolmács és idegenvezető. Michele és felesége már találkozásunk legelején nyilvánvalóvá tette - nem túlzottan körmönfont kommunikációs trükkökkel - számomra, hogy ők ketten semmiképp nem vádolhatók azzal, hogy a világosító ész, a kulturális érzékenység és a tiszteletreméltó alázat vált mindennapjaik központi elemévé. Én azért még csínján bántam a benyomásaimmal, hiszen nem akartam az esetleges előítélet enyhén bűzlő mocsarába belesüppedni. Ám az egynapos idegenvezetés mégis megerősítette ezeket a benyomásokat, és a kép a nap végére letisztult. Vegyünk sorra hát, a teljesség igénye nélkül, néhány olyan élmény puzzle-darabot, amely az említett kép "pixelmentesítésében" segítséget nyújtott az idegenvezetőnek. Kulturális kalandozásunk előtt a házaspár fontosnak tartotta, hogy elsétáljunk a Four Seasons Hotel Budapest Gresham Palace-tól, amely előtt Michele Maserati típusú gépkocsija állt, a Falk Miksa utcába régiségbolt vizitre, mert ők szeretnének valami antik különlegességet vásárolni. 20 perces könnyed sétánkat ugyanilyen időtartamú, "vásárlás és nézelődés" címszó alatt elkövetett 'felkapaszkodott sutyerák és földesúr mentalitású újgazdag vónék' c. performance követte. Főszereplőink ugyanis rendre érzékeltették a szemlélődés során rajtam, a kísérőtolmácson keresztül a régiségkereskedőkkel, hogy ők bizony egy igen tehetős, a felső tízezer köreiben, vagy még magasabban mozgolódó olasz házaspár. Michele nem igazán járt sikerrel az egyik régiségkereskedővel folytatott alkudozása során, ezért elmagyarázta neki, hogy ő (mármint Michele) egy gigantikus méretű hajózási vállalatot irányít és az olasz politika hatalmasságaival is kitűnő viszonyt ápol. Elmagyarázta, majd sarkon fordult. Nem tudom, hogy a régiségkereskedő ekkor mély depresszióba zuhant-e, borderline szindrómával küszködve, de annyi bizonyos, hogy a névjegykártya átvétele után nem kezdett el lélekszakadva rohanni Michele felé, hogy ugyan mégis jöjjön vissza az úr, beszéljék meg azt az árat nyugalomban, békességben... Az élménycunami az ebéd alkalmával sem veszített intenzitásából. Az egyik jónevű étteremben ültünk, amikor Micheléből előmászott a titokzatos képességekkel felvértezett borszakértő is: a pincér arcába rögtön belemondta, hogy ő a legdrágább bort szeretné itt elfogyasztani. Ez a beszéd! Nem pepecselünk sokat a minőségi magyar bor kiválasztásával, hanem a fekete-fehér világlátás könnyed eleganciájával odavetjük, hogy a csillagos égig érő árú árut akarjuk mink aztat. Oda ugyanis csak mi tudunk feljutni, hogy onnan nézzük (le!) azt a sok, piciny pontként izgő-mozgó, nem a legdrágább bort fogyasztó embert. Az étkezés örömeit, mint reklámblokk a jó filmet, Michele egy-egy tömör, kevés bonyodalmat magában rejtő kérdése és a kérdésre adott hasonló válasza szakította félbe. Felesége ehhez mint különleges szellemi szexpartner bíztató bólogatásokkal asszisztált. Michele megkérdezte tőlem, amikor már jól láthatóvá vált a feltűrt ingujja alól kikandikáló, Bulgari márkanevet viselő férfi karóra, hogy szerintem mennyibe kerül... Látva, hogy sokáig merengek a kérdése fölött, hamar jött a 'szabad a gazda', és Michele elárulta, hogy bizony az a karóra 4000 eurót kóstál. A nap nagy részét nem az tette ki, hogy ez a magát dúsgazdagnak tituláló pár engem olyan kérdésekkel bombázott, amelyek a Pál utcai fiúk városával és Magyarországgal kapcsolatos ismeretét egy pókbögyörőnyit szélesíthették volna. Nem, hanem nagyjából a 'Mennyibe is kerül ez meg az, itt és Olaszba'?' vakmerő kérdését feszegettük. A feszegetés végeztével a hölgy elárulta nekem, hogy ő és férje bizony Sophia Lorennel is jó kapcsolatban áll. Igen, ez az Olaszba' típusú mentalitás sütött ki ennek a jóarcú embernek és szép arcú feleségének a tekintetéből. Sebaj, legközelebb majd fölkészülök Oravecz Nóra és Paolo Coelho értékes aforizmáiból, amelyek sokkal jobban tudják támogatni a 4000 eurós Bulgari kultúrkörből kikecmergő kérdéseket és válaszokat, mint a fölöslegesen kellemetlenkedő és csak gondot okozó ismeretszerzést. A Maserati azért nehezebben feledhető élmény.